Nagy örömömre ugyanazt a
szobatársat kaptam, akivel érkezésemkor is együtt töltöttem az éjszakákat.
Zipporah ugandai, s elképesztő érdekes lány. Valamivel fiatalabb nálam, s
sokkal komolyabb. Szívesen töltötte az estéket a szobában, s több alkalommal én
is ott ragadtam vele, nagyokat beszélgetve. Sokkal jobban élveztem, mintha
elmentem volna a nagy csapattal sörözni.
Megszámoltam, Zipporah 4
bőrönddel indult haza. Jót mosolyogtam, s kicsit csodálkoztam, mennyi mindent
vásárolt össze. Aztán elmagyarázta. Néhány téli ruhát leszámítva
(Minneapolisban volt, ami még Milwaukee-nál is jóval hidegebb), semmit sem vett
magának. A sok ruha, táska, cipő mind a családjának volt, amit amerikai barátai
adtak neki. Csak Washingtonig 280 dollárt (kb. 65.000Ft) fizetett ki a
bőrönd-túlsúlyra. S azért a sok ajándék, mert a saját fián túl 7 gyerekről
gondoskodik, s két testvérének az egyetemi tandíjához járul hozzá. Ahogy
számoltam, kb. a fizetése 90%-át fordítja a családjára. Ezzel párhuzamosan
meghívott magához Ugandába, s elmagyarázta, mekkora megtiszteltetésnek számít az ő
kultúrájában, ha vendéget fogadhat. Ha meglátogatom, lakhatok a családjánál (7
szobás ház, ahol háromszintes emeletes ágyban alszanak a gyerekek), s főz nekem
valami csodálatosat. Adott ajándékba egy gyönyörű táskát és papucsot. Teljesen
lenyűgözött az önzetlenség, amit az ő kultúrája mutat.
Mindezek után elkezdtem rosszul
érezni magam, mennyit költöttem magamra. Az én kultúrám szerint teljesen OK azt
mondani, megérdemlem. Tényleg megérdemlem, főleg, hogy sok olyan tartós dolgot
vettem, amire tényleg szükségem van (pl. jó minőségű, kényelmes lábbelik).
Szinte teljesen üres kézzel megyek haza. Egyrészt azért, mert ellentmond az
értékrendszeremmel, hogy értelmetlen szuveníreket vásároljak a szeretteimnek, akik
aztán azokat teljesen érthető módon nem tudják értékelni. Édességet, piát nem
nagyon akarok vinni. És amúgy sem ezen múlik a barátságunk. Aztán rájöttem,
hogy nem kell rosszul éreznem magam, hisz nem igazán vannak olyanok a
köreimben, akik rászorulnának a segítségemre. Aki pedig segítségre szorul az
országomban, annak sem kell Amerikából hazacipelni a segítséget. Ezzel
párhuzamosan pedig feljöttem a zseniális ötlettel: hozzá szeretnék járulni
Zipporah csomag-költségeihez. Nagy szerencsémre nagyon is jól fogadta a
felajánlást, megkönnyebbült sóhajjal és könnyekkel küszködve borult a nyakamba.
El sem tudja képzelni, mennyire boldoggá tett azzal, hogy adtam neki 60 dollárt
(ami bár kb. 15.000 Ft-tal egyenlő, az itteni fizetésemhez viszonyítva annál
sokkal kevesebbet ért, ráadásul én nem is költöttem el az egész 200 dollárt,
amit külön a bőrönd túlsúlyra kaptunk).
Egyébként az is jellemző, hogy
míg sok résztvevő koplalt az utolsó hetekben, mert túlköltekezett, én egy csomó
megtakarítással megyek haza. És nem azért, mert spóroltam, hanem mert
egyszerűen annyival olcsóbb az életmód, amit élek. A kertben szüretelt
zöldségekből főztünk, bringáztunk, nem jártunk kocsmázni, hanem inkább
vacsoráztunk, vagy társasoztunk a barátainkkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése